Belgiumban az omikron variáns válik dominánssá
Belgiumban év végéig az új fertőzések több mint 90 százalékáért lehet felelős ez a változat.
Belgiumban év végéig az új fertőzések több mint 90 százalékáért lehet felelős ez a változat.
Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban is megugrott az új koronavírus-fertőzések száma, s Dél-Koreában is súlyos válságot okoz a pandémia.
Főleg az omikron terjedése miatt nem szállnak fel a gépek.
A frissen megfertőzötteknél jelenleg naponta körülbelül háromezer esetben mutatják ki az omikront, szemben az egy héttel ezelőtti hétszáz esettel.
Rohamosan terjed az omikron variáns, a légitársaság emiatt jelentette be a törléseket.
Egy Botswanából érkező férfi mintájában mutatták ki.
Kevesebb az utas és több a betegeskedő pilóta.
Jó hírek a negyedik hullámban: az omikron sújtotta Egyesült Királyság felmérése szerint kisebb eséllyel kerülnek kórházba az új variánssal megfertőződött emberek.
Az új esetekkel együtt már összesen 61-re nőtt az igazoltan omikron variánssal fertőzött személyek száma – közölte a koronavirus.gov.hu.
Az Oxfordi Egyetem kutatói szerint a harmadik adag AstraZenaca beadása után annyival nő a szervezet védekezőképessége az omikronnal szemben, mint a második után a deltával szemben.
A technológiai guru, a Microsoft társalapítója úgy véli: az omikron a pandémia eddigi legrosszabb részéhez vezethet.
Anthony Fauci szerint azok, akik már megkapták a vakcinájukat, jelentős védelemmel rendelkeznek az omikron nevű vírusvariáns ellen. Az oltatlanok azonban továbbra is „nagyon sebezhetőek” – mondta.
Karl Lauterbach szerint nem lehet megakadályozni, hogy az új variáns elindítsa az ötödik hullámot.
Németországban szilveszterkor is tilos lesz gyülekezni.
Washington új programokat indít az omikronra reagálva, szövetségi teszthelyszíneket nyitnak, bevetik a hadsereg egészségügyi személyzetét és ingyen teszteket osztanak.
Ugur Sahin a való életből származó adatok alapján arról beszélt, hogy a háromszor oltottak is képesek átadni egymásnak a fertőzést, ami a variáns továbbterjedése miatt nem jó hír. A súlyos megbetegedés ellen azonban továbbra is jól véd a Pfizerrel közös készítményük.
Az NNK szerint a mintavételi helyek egy részén stagnál, máshol csökken az örökítőanyag koncentrációja.
Az Egészségügyi Világszervezet elnöke karácsony előtt is a járvány veszélyeire figyelmeztetett.